2013. április 30., kedd

125.

Milyen szép kerek szám lett az utolsó Londonos bejegyzésem.
Elhagyom a várost és Budapesten leszek megtekinthető pár hónapig, majd ha minden teremtő erő is úgy akarja, ahogy én, akkor irány Németország, a kisöcsém ( az egyik) után. Szó volt arról, hogy Londonból átmegyek rögtön, csak mivel nulla a német nyelvtudásom, így inkább előbb kicsit felhozom, és akkor utána utazom majd ki, közben kiélvezem a Budapesti trópusi nyár minden előnyét és hátrányát. Szerintem a két év Londoni időjárás után én már a 25 fokban az árnyékban fogok kornyadozni. :) Kicsit nehéz a búcsú, bár igazából én nem fogtam fel, hogy most valami véget ért, olyan érzés mintha csak nyaralni mennék haza. Az itteni barátaim hiányolnak már most, nekem is fognak hiányozni, főleg Stella, de amit megtanultam ezalatt a a két év alatt, hogy hogyha mindkét fél meg szeretné őrizni a barátságot, akkor meg is fogják. Főleg a skype és egyéb chat programokkal nem is nehéz.
Kis vidámság, leírom hogyan szereztem meg az első dizájner táskámat. :)
A történet úgy indult, hogy mivel sorra második lettem a Mariban (ez a hotel) a sales versenyen, ezért megkínáltak pár vásárlási utalvánnyal a Selfridges nevű óriási áruházba. Először kicsit húztam rá a számat (mert már miért is örülnek egyszer valaminek), mert tudnillik ez a Harrods kistestvére, szóval a 40 fontomat amit kaptam, azt kábé a vécésnéni tenyerébe csaphatom mint jatt, szóval nem éreztem, hogy de jó televásárolom majd magamat. De aztán Stella amikor egyik nap ült a szobámban, és arról elmélkedtünk, mennyire fogunk hiányozni egymásnak, körbenézett a szobámban és mondta, hogy nekem már csak egy igazán szép táska hiányzik a ruhatáramból, és hogy szerinte ne vegyek vackot, hanem az utalványommal caplassak el a Selfridgesbe, és vegyek valami életreszólót pl Pradát vagy Guccit. Hát mondtam, figyu Stella én nem olyan családból jöttem, ahol Guccival járunk a Tescóba, a fősuli alatt a kínai boltban vásároltam a teljes ruhatáram, szóval nekem ezek a márkák teljesen kívül estek a látókörömből. De mondta ez így nem jó, megérdemlem, úgyhogy vegyem meg, és inkább kondícionáljam magam a minőségre, mint a mennyiségre, és hogy ezek a táskák évek múlva is azok, nem kell 10-et venni a 20 fontosból. Nos hamar meg is győzött, így ma felkerekedtem reggel, és nyitásra már az ajtóban tobzódtam.

Nos itt minden eladó egy kiló vakolatban, fekete ruhában és széles mosollyal vár, és amikor azt hiszi már nem látod, egyben hullik le az a mosoly a földre. Pl megkérdeztem a recepcióst, hogy merre vannak a táskák, és azt látni kellett volna, mosoly, és elkezdte darálni mint egy gép, hogy merre menjek, és közben nem a szemembe, hanem valahova a vállam és a nyakam közé nézett. Amikor visszakérdeztem, hogy akkor egyenesen és balra, akkor nem azt mondta, hogy igen, hanem elölről ugyanazt a szöveget nyomta, mint egy gép. Na mondom jól indulunk droidfalván, épphogy egy napja nem mentem be a hotelbe, erre itt is olyan művigyoros gépek fogadnak, mint anno a kollégáim. Hátramentem, és elkezdett a nyálam csöpögni, mert mindenfelé Pradat, meg Yves Saint Laurent, meg Givenchy meg még sorolhatnám milyen márkákat láttam. És nem is azért kapsz sírógörcsöt a szépségtől, mert a Prada rá van írva, hanem mert látod benne a minőséget az elsőrendű anyagot, tökéletes varrást, annyira szépek!! Először elkezdtem bóklászni, majd amikor megtetszett valami, akkor odamentem az eladóhoz, és egyenesen a közepébe vágtam, hogy van X fontom, amit elverhetek táskára és mivel fogalmam sincs, hogy a Jimmy Choo táskák mennyibe kerülnek, ezért tessék már nekem megmondani, hogy belefér a keretbe vagy sem. Na Jimmy nem fért bele, de még a karácsony-húsvét-szülinap-névnap x 5 év-be sem, ezért elballagtam, de az eladó néne nagyon kedves volt és azt mondta menjek át az épület másik részébe, ott már van egy-két márka ami közt már találok. Át is mentem a másik részbe. Ezt is úgy kell elképzelni, hogy egy nagy áruház, egy légtérben van minden egyfajta típus (táskarészleg, cipőrészleg stb) és egyik standtól mész a másikig.Először odamentem Marc Jacobsékhoz, ahol ugyanúgy kihúztam magam, (székreálltam és nagyot kiálltottam), hogy csókolom van kábé 200 fontom amiből szeretnék egy szép táskát venni, találok-e itt valamit, de az undok eladólány csak elhúzta a száját, és mondta, hogy náluk 300-nál KEZDŐDNEK.
Jaj gondoltam mit vered a nyálad te kis csíra a minimálbéres eladói fizudból. Csak azért mert Jacobs táskákat pakolsz ki a polcra és nem a zacskóstejet még nem vagy nagy szám. De el is mentem onnan, végülis választék volt bőven. És aztán megtaláltam azt amiért mentem. Ezt a táskát már csomó nőnél kiszúrtam a metrón (igen mert Londonban Gucci és Prada táskát is látsz, mert itt nem az utazik rajta aki szegény, hanem akinek van esze nem vezetni a városban), ő Michael Kors, sokat nem tudok róla, csak hogy nagyon szép táskákat csinál. Itt már nagyon kedves lányok voltak, rögtön odajöttek, hogy miben segíthetnek, elmondtam a mondókámat, meg hogy fekete klasszikus táskát keresek, de szinte azonnal megtaláltam amit kerestem. Kicsit próbálgattam, pörögtem-forogtam a tükör előtt, majd mondtam ő jó lesz. Vigyorogtam mint a vadalma és mondtam is az eladónak, hogy nagyon boldog vagyok, mert ez az első dizájner táskám (az első. remélem érzitek a lényeget) és annyira örülök neki. Itt is van a kicsike:

De amúgy van hátulütője is a dolognak, mert most még mindig a selyemtáskában lapul, amit adtak hozzá, egyszer vettem elő Stellának megmutatni, majd miután felmostam a padlóról szegényt, visszacsomagoltam és eltettem a kézipoggyászomba. Nem adom fel, mert ha kilopják, akkor sztrokot kapok helyben. Szóval most kicsit félek viselni, mert mi van ha elhagyom, elszakítom, összekoszolom, leejtem stb.. A három fontos táskákkal kicsit könnyebb boldogulni. :)

Ennyi fért a mai napba, holnap még ki kell nyomtatnom a beszállókártyám megint, elmenni a szemöldököshöz és kitakarítani a szobám. Ja és kimenni a reptérre. 



2013. március 7., csütörtök

124.

Troll vendég csapó kettő:

A bizniszmen-nél már csak egy rosszabb van, a bizniszvumen. A fajta a teljes érettségét olyan 40 éves korára éri el, de már előtte is mutatja majdnem az összes ismertetőjegyét. Hogyaszongya, türelem, jómodor nuku, önbizalom 100 százalék, és ő az aki mindig mindent jobban tud, és örülj, hogy átadhatod neki a szobája kulcsát. Megérkezik, de a parfümje már 5 perccel előbb, drága ruhák, ékszerek, beállított haj, telefon a fülén, leb@ssza a Gucci táskáját a pultra, egy pillanatra rádemeli plasztikázott szemeit és odapöki a nevét -ilyenkor a legjobb ha azonnal megérted akármilyen kacifántos német, svéd, vagy szláv neve van mert amúgy ha visszakérdezel, hogy ohh kedves madam volna e olyan nagyon kedves és megismételné a nevét (igen, ilyen hajbókolós angolt kell beszélni) akkor sóhajt, beleszól a telefonba, hogy egy pillanat be kell csekkolnom a szállodába, majd elemeli a kagylót a fukszoktól megnyúlt fülcimpájától és megismétli, és akkor már legalább be tudod azonosítani a listából. De sajnos van olyan, hogy még akkor sem, mert vannak emberek, akiknek két vezetéknevük, meg három keresztnevük van (tényleg, ez nem vicc) mondjuk nevezzük Szabó Kovács Erzsébet Erika Júliának, ebből ő rendszerint csak annyit használ, hogy Szabó Erika, neked azt mondja, hogy ő Szabó és be akar csekkolni, keresed mint a hülye a listán, és közben az utazási ügynökség Kovács Júlia néven csinálta a foglalást. Nos ilyenkor megkéred hogy adja már oda az útlevelét vagy mutasson már valami foglalási visszaigazolást, mert az alapján azért be lehet azonosítani, szerencsére a foglalási szám az mindig csak ugyanaz lehet, a 3 az nekem is és neked is három. Korábban ilyenkor már mindig összetöpörödtem, hogy jaj ez most mindjárt nekem fog esni, hogy mit szerencsétlenkedek itt, mert ilyenkor látványosan elkezdenek kotorászni a táskában és mindent kipakolni a pultra, közben leteszi a telefont hogy várj visszahívlak, mert komolyan nem hiszed el, de már 10 perce itt állok és nem képesek a szobámat odaadni, és akkor szépen előkerül az összes Estée Lauder meg Lancome szemránckrém, arckrém (éjszakai és nappali), rúzs, alapozó, hajkefe, Ipad, Ipod, Macbook, pénztárca, útlevél és irattárca, már csak a halott német katona hiányzik, és akkor végre megtalálja az útlevelét, amiben látod, hogy száz neve van, és akkor végre megtalálod. Nos eltelt húsz perc, de legalább már tudod ki áll veled szemben. Szépen odaadod neki a regisztrációs lapját, hogy töltse kifele, addig meg megnézed meddig marad, mennyit fizet, van e reggeli vagy internet a szobaárban satöbbi. Itt is érvényes a piros sapka meg a nyuszika esete, amiszerint ha nincs reggeli akkor az a baj, mi az hogy ennyit fizet és még egy kávét sem kaphat reggel, ha meg van reggeli, akkor neki az nem kell, mert neki olyan nagyon speciális diétája van, amit egy hotel sem képes biztosítani, úgyhogy vonjam le az árból (ilyenkor szívesen mondanám nekik, hogy nem az Ecseri piacon vagy, alkudozz az anyáddal) és hiába mondom, hogy a reggeli nem befolyásolja az árat mert jár ehhez a szobatípushoz, neki akkor sem kell (akkor ne edd meg bameg) és nem akarja, hogy ezért bárki, akár a cége is fizessen. Nos miután elnézést kérek a kellemetlenségért, hogy sajnos nem áll módomban megváltoztatni, akkor még puffog, és emailt fog írni, és soha többé nem jön ide. Amúgy lehet az a baja, hogy nem eszik normális reggelit. Gondoltam megemlítem neki vicceskedve, de valószínű nem értékelte volna a humoromat. Szóval miután már fél órája baszkuráltuk egymást végre felmehetett a szobájába, és legalább már nekem le volt a gondom róla.
Amiben már változtam, hogy már nem nagyon akadok ezeken ki, van hogy totál idegek (ezek már férfiak is nem csak nők) és nekem szegezi a kérdést, hogy voltam-e trénelve ügyfélkezelésből. Ilyenkor mindig érdeklődő és kedves szemekkel nézek, mintha nem érteném, hogy csak köcsögösködésből kérdezi, és válaszolok, hogy köszönöm a kérdést és igen voltam. Ekkor már majdnem szétcseszi az ideg de csak annyit mondd, hogy nem látszik. Én meg csinálom tovább a dolgom, ugyanolyan kedvesen mint előtte. Annyira bírom, mert ezzel nem tudnak mit kezdeni. Mondhatnám neki, hogy: te tulok, ha nem lenne birkatürelmem, és gyakorlatom, szerinted végig tudnék csinálni mondjuk egy 10 órás műszakot mialatt minimum száz emberrel kell trécselnem és ebből mondjuk legalább 20-nak van valami nyomora?

Ám hogy ne csak mindig a rosszat írjam, azért nagyon sok kedves vendégem van, sőt -az egyetlen pozitívum ebben a szállodában- több a kedves mint a troll. Miután már én is nyitottabb és érdeklődőbb vagyok, rendszerint ők is, így általában rákérdeznek, hogy honnan jöttem, mert nem tudják az akcentusomat hová tenni. Ameddig nem olvassák el a névtáblámat, addig többnyire olasznak hisznek, egyrészt az akcentusom miatt, másrészt a kinézetem miatt (ezt mondjuk nem tudom, hogy miért, de kollégák is mondták) vagy még spanyol és brazil a befutó, főleg ha csak a keresztnevemet látják. A magasságom miatt sokszor svédnek hisznek. Mondjuk a magyar az sose ugrik be elsőre, hihetnénk, hogy azért mert olyan kicsi az ország, hogy nem nagyon ismerik, főleg nem az amerikaiak. Ám valahogy mindig kiderül, hogy de igenis ismerik. Már kezdem azt érezni, hogy státusszimbólumok vagyunk. Mindenkinek van egy magyar ismerőse vagy barátja Amerikában. Akinek nincs, annak a fia vagy lánya Budapesten tanult, ha az sem, akkor legalább egyszer már  jártak nálunk és legalább a gulyásra meg a pálinkára meg a kedves emberekre emlékeznek. Tegnap pedig volt egy vendégem, aki pár éve nyaralt Budapesten, és amikor átadtam a szobakulcsát, magyarul köszönte meg. Nekem ez teljesen hihetetlen volt, hogy hogyan tudott erre emlékezni. Szóval nem tudom, hogy másokkal, mondjuk a lengyelekkel is ilyenek, és mondjuk mindenkinek van egy lengyel barátja is otthon, mindenesetre kellemes néha kedves emberekkel is beszélni. A másik, hogyha nem az akcentusom akkor a magasságom biztos beszédtéma arra az öt percre. Már gondoltam írok erről is, mert mókásnak tartom, hogy ez mennyire megdöbbenti az embereket.
Azt, hogy milyen magas vagy, te magad nem érzékeled, szerintem ez olyan mint a szemszín, ugyanazt látod ha kék szemből nézel kifelé a fejedből mintha barnából vagy zöldből. Te csak létezel a testedben, és nem érzed, hogy nagyon más lennél. Reggel felkelsz, megiszod a kávéd/teád, lezuhanyzol, hajat mosol, megszárítod, ha van időd kicsit kivasalgatod, hátrafogod, ráfújsz egy kis hajlakkot a pondró főnököd miatt, kisminkeled magad ( az utolsó négy pontot akkor csinálod ha mondjuk történetesen lány vagy), kicsit tökölsz a szekrény előtt, hogy mit vegyél fel,  felöltözöl, felveszed a cipőd és a kabátod. Na most Te, átlag magasságú kedves olvasó képzeld el, hogy mielőtt kilépsz az ajtón, még magadra veszel egy csilingelő bohócsipkát, és egész nap abban vagy. Amikor sétálsz a buszhoz, a munkahelyeden, a közértben, a pubban, az étteremben, hazafelé, szóval mindig. Azt is el tudod képzelni, hogy ha egy ilyen sapka van rajtad, akkor az emberek bámulni fognak. Mindig, mindenhol. Ha felszállsz a buszra, ha kimész a budira a pubban, amikor belépsz az étterembe, a munkahelyeden minden kollégád és vendég. Most azt is elképzelheted, hogy mondjuk szerda hajnal van, aludtál pár órát mert mondjuk a szomszéd hülye kutya ugatott/a gyerek sírt/buliztál hajnalig -kinek éppen mi- és az emberek odamennek hozzád, hogy jaj de szép sipkád van, és milyen jól csilingel. És te kedvese mosolyogsz, de arrébb állsz két métert ezzel jelezve, hogy le lehet szállni a sapkámról. Ez az egész írás most onnan jött, hogy ma például kiléptem az ajtón, mentem pár métert, azon gondolkodva, hogy remélem jön hamar a busz mert már megint későn indultam és nem akarok elkésni a találkozómról, mire egy néni beszól, hogy micsoda nagyszerú magasságom van. Én meg hirtelen az sem tudtam, hogy mi van mire beugrott, hogy ja igen, viselem a sapkámat, és az emberek hallják/látják még akkor is ha én már megszoktam a hangját. Vagy a kedvenceim az öreg nénik a boltban, akiknek mindig a legfelső polcról kell valami, és odahívnak, hogy aranyoskám vedd már le azt az üveget nekem. Grr.. De mondjuk annyira nem zavar, biztos rossz lehet, hogy nem éred el. A repülőn például mindig segítek a kézipoggyászokat bepakolni, mert néha azért nem olyan egyszerű a tíz kilót vállból kinyomni és beilleszteni arra a mini helyre. A konklúzióm pedig az, hogy kérem szépen killer confidence-t építettem ki, és mostmár örülök, neki, hogy ilyen magas vagyok, legalább az emberek észrevesznek. Azt hiszik főnök vagy, hogy okosabb vagy, szóval mostmár csak aszerint kell viselkednem amit mások kívülről hisznek.
Nos ennyi okosság fért bele mára, legközelebb részletes beszámolót akarok majd írni a gyépés kollégáimról, az oka pedig nem puszta gonoszkodás (bár végülis néha miért ne lehetne) hanem inkább szeretném leírva látni, hogy milyenek, hátha akkor jobban megértem miért nem illek ide.

2013. február 25., hétfő

123.

Mi is történt mostanság.

Ugye pár hete abbahagytam a blogom írását arra hivatkozva, hogy nincs ihletem. Ez többé-kevésbé igaz volt, bár inkább az történt, hogy csak az járt a fejemben, hogy mennyire utálom az új munkahelyemet, és hogy egy nagy okádás érzés oda bejárni. (csak hogy az emelkedett irodalmi stílusomat fitogtassam). Mivel korábban meg ódákat zengtem a helyről, és hogy mennyire jó lesz nekem ott majd dolgozni  így nem akartam azzal tölteni az időmet, hogy most meg szidom a rendszert. Meg depressziós is lettem, és esténként itthon gubbasztottam, filmet néztem, és tömtem a fejem mindenféle földi jóval.
Tudtam én, hogy majd ha egyszer úgy érzem, hogy érdemes lesz felkelnem az ágyamból nagyon meg fogom bánni az összes tábla csokit, meg sütit meg a kis barátait, amit megettem, mert ugye akkor majd látom, hogy egy kis helyes malac lettem, és le kell fogyasztani a bánathájamat. Ami nem egyszerű, mert ahogy már írtam korábban is, tényleg érzed, hogy öregszel, ahogy telnek az évek, egyre nehezebb bármi változást csinálni magadon. Na de mindegy, muszáj lesz, a nagymamám is megmondta, hogy töltött galamb lettem (egyem a zuzáját). :) Dióhéjban annyit a cégről, hogy nem maradok már itt sokáig, legalábbis ha minden a terv szerint halad. Az a baj, hogy nagyon szabályoznak mindent, rengeteg sokat kívánnak az embertől, folyamatosan zaklatnak (mosoly mögé rejtve) hogy tökéletesnek kell lenni mint külsőleg -értsd alatta nekünk mindig boldognak, kedvesnek, vidámnak és nagyon jól ápoltnak kell lennünk- és mind belsőleg. A munka rész egész ok nálam, de persze még fejlődhetnék, ám szerintük nagyobb figyelmet kellene az ápoltságomra fordítanom - itt kérdeztem, hogy mégis mire gondolnak- mert pár szál hajam nem áll a helyén (your hair is not on place sometimes). Persze mert amúgy az összes kollégám a Victoria Secret kifutóról libben be dolgozni és reggelente a sminkes és a fodrász vár minket. Az egyik kollégám egy tehén, a másik kövér, a harmadiknak meg mindig el van mászva a szemfestéke, a negyediknek a szárazsampon ott figyel a zsíros haján mint apró kis korpadarabok (tudjátok egy magas ember más perspektívából látja a dolgokat), a negyedik meg úgy néz ki általában mintha az egyenruhájában aludt volna. És ezek mind nők. Mindenesetre azóta azzal szórakoztatom magamat, hogy lehajlakkozom a hajamat a fejemre így azt nem hogy egy kis szél, még a Szandi-hurrikán sem bírná elmozdítani. A vendégekkel meg mindent megcsinálok, mindent elmondok nekik, és mindegyiket elkísérem a liftig néha a szobájáig is, még akkor is ha látom a rémületet a szemükben, hogy ó jaj minek jön ez velünk. Azért mert ez a SZABÁLY. És letolom a torkodon te kis troll vendég.
Na mindegy, kár a szóért, inkább pár kép a meditációs táborról, ahová most 3 napra mentem:

Saxmundhamben volt, kb 2.5 óra vonattal Londonból. Ez az épület eleje:


Útközben lehetett friss tojást venni. :) Olyan aranyos vidéki.


Itt négy személyes szobák voltak, mi hárman voltunk ez volt az én helyem, többnyire ágyban fekve töltöttem a napjaimat.


Ez a kert, itt csak rövid tábort tartanak, de jobb is, mert gondolkodtam is, hogy ilyen kis helyen nem lehet a 10 napot ép ésszel kibírni. 



Ez a meditációs szoba, ez jóval kisebb maximum 30 férőhelyes. Az ablak előtti puffokon ülnek a tanárok, most csak egy volt, mi meg mint kis jólnevelt makik a földön, szivacsokon.




A tábort azért vicces, mert első nap amikor megérkezel és körbenézel, mindenki olyan fura elvont EzoManónak néz ki, és gondolkozol, hogy mégis mi a jó eget keresel itt. Aztán ugye nem szabad kommunikálni egymással csak az utolsó nap, amikor is meg rájössz, hogy te ugyanolyan elvont mókus vagy mint a többi. Például a kedvencem a Lóarcú Shelley volt. Meghatározhatatlan korú nő, mert az a fajta keverék, akinek ősz a haja, de a bőre sima, a tekintete tiszta, élénk, ruganyos a mozgása, és ő az egyetlen aki tényleg végigüli mozdulatlanul a meditációt. Szóval ha a haját nézed akkor 80 éves, a bőre 40, a teste 30,  a türelme 100 évesé és a ruganyossága egy 5 évesé, szóval átlagolva mondjuk 50 de annál meg fiatalabbnak néz ki. Na mindegy kissé elkalandoztam. Most jókedvűen mentem, mert tudtam kábé mi fog történni, mosolyogtam mindenire, így a Lóarcúra is, így amikor mentem szobát választani beügetett utánam és felnyergelt az emeletes ágyra. (szerencsére nem felettem aludt). Ami furcsa volt vele kapcsolatban, hogy nagyon koszosak voltak a körmei és az ujjai és a szájának istállószaga volt. Ami annyira nem zavart mert szeretem a lovakat csak fura volt ez a szag a szájából. Mialatt nem beszélhettünk végig azon gondolkodtam, hogy vajon miért ilyen koszos a körme, és miért van olyan üveges tekintete (mert miért is nem inkább meditálnék ha már idejöttem... és még csodálkozom, hogy én nem értem el a pezsegő szintet) és már láttam, ahogy majd egyik éjjel csendben lemászik az ágyáról, odakúszik az enyémhez, a hideg koszos körmű kezével megragadja a nyakamat és jól megfojt, majd elás a kertben, közben az üveges és kifejezéstelen szemeivel mered rám. (Jó móka ez a tábor :)) Szóval miután majdnem mindenkiről lett egy elméletem addigra szerencsére befejeződött a tábor, így nem kattantam meg teljesen. És Shelleyről kiderült, hogy 1. emlékszik a nevemre, 2. ha már nem meditációs révületben van, akkor van élet a szemeiben, 3. sok mindenben hasonlít. Kérdezte mivel foglalkozom, mondtam neki, de azt is, hogy ez már a negyedik vagy tudomisén hányadik foglalkozásom, és igazából még mindig keresem azt a helyet ahol teljesen kibontakozhatok és mellette aggódok, hogy miért nem találtam meg, ha már 30 éves leszek, és mi lesz így velem?? ÁÁÁ. Szóval ezt így álá nature rázúdítottam a Paciarcra, de ő csak földöntúli nyugalommal belekortyolt a vizébe, és mondta ne aggódj én is marketinggel kezdtem, és most üvegfújással foglalkozom és végre azt csinálom amit igazán szeretek. (áhá szóval ezért olyan koszos a körmöd és az ujjad, és nem azért mert kézzel kaparsz el hullákat) Közben elkeveredtünk egymás mellől, de nekem ezen kattogott az agyam, hogy mégis hogyan lehet a marketingtől elkanyarodni az üvegfújásig, szóval nem sokkal később amikor újra összefutottunk akkor már a szobánkban rákérdeztem, hogy akkor mondja már el mert én borzasztó kíváncsi vagyok, hogy hogy is töltötte az életét eddig. Ezt miközben én az ágyon ültem és pakoltam, ő meg a fogkeféjét akarta éppen elcsomagolni, de gyorsan 5 percben ledarálta az élettörténetét. Miszerint Somerset (Anglia) -ben született majd 18 évesen elköltözött Francia országba ahol grafikusként dolgozott, majd átment az USAba mint marketinges majd rájött, hogy már milyen régen nem volt otthon, így hazaköltözött Somersetbe, ahol elkezdett üvegfújást tanulni, most is iskolába jár és közben projecteket menedzsel hogy finanszírozni tudja a suiliját. Azt mondta nekem, ne aggódjak még nagyon fiatal vagyok, és hogy azt is tudnunk kell a mi fajtánknak, hogy sokszor járhat egyedülléttel hogyha sokat utazol vagy ha sokat változtatod a helyedet, de mellette sok minden más jót is kaphatunk (lásd élményeket). Mindenesetre érdekesek ezek a helyek hogy tényleg sok fajta emberrel ismerkedhetsz meg. 

2013. január 6., vasárnap

122.

A blogomat szüneteltetem mert kiégtem, kiszáradt a tollam, nincs miről írnom, és úgy érezem kicsit ellaposodtak az írásaim. De persze ha majd rám jön az írhatnék, akkor írok. :)

2012. december 12., szerda

121.

Voltunk bulizni egyet, végre úgy volt a beosztásom, hogy szombat reggeles és vasárnap szabadnapos, így megbeszéltük Tibivel, hogy este átjön, koccintunk, majd bemegyünk a városba. Közben Imola is hazaért néhány sörrel, és a harmadik elfogyasztása után mondta Tibinek, hogy jönne velünk, ha elkészül 2 perc alatt nemelehetnee. És de lehetett, bár legközelebb átgondolom, mert Imola mint egy féktelen kiskutya ide-oda csaholt a buliban, mindig valaki mással táncolt, ha nem találtad, akkor vagy italt vett, vagy pajtizott mindenkivel. Szóval ahelyett, hogy a rúdon pörögtem volna a gangnam style-ra a fél szemem mindig rajta volt, hogy nem keveredik e valami bajba, vagy hogy megvan e még.
Pár kép, csak hogy könnyebb legyen elképzelni:


"Ú baszki behugyozok, be-huuuu-huuu-gyozok, szálljunk már le behugyozok, de ott nincs wc, de akkor is behugyozoooook! 
















Na állj már meg, állj ide mellém, csináljunk egy képet. Jaj minek haggyá' már. Szádat befogod, Álljál ide de k. gyorsan mert legközelebb otthon hagylak.

ÁÁÁÁÁÁ, a fülbevalóm beleakadt a hajadba. Állj meg!! Ne mozogj baszki letépet a fülcimpám, álljál már
meg!!!!!!!!!


És egy végre normális és kedves kép hármunkról. Imola egész este, amikor nem tűnt el, Tibcsus után koslatott, hogy legyen a meleg barátja, mert mindig is szeretett volna egyet (Tibi mondta rendeljen Ebayről) és amúgy is utálja a lányokat. Végül nem tudom, hogy megegyeztek-e, mert mindig csak azt hallottam, hogy Tibi röhög, Imola meg győzködi.


Aztán a másnap elég laposra sikerült, mint a szellemek léteztünk a lakásban. Én speciel csak wc-re és kaját keresni az üres hűtőmben másztam ki az ágyamból. Lehet ám az volt a baj, hogy én nagyon fáradtan mentem dolgozni és olcsó piát ittunk. Nem akartam sörözni, így miközben ácsorogtam a közértben szájtátva a 8 méter hosszú piasor előtt, hogy mégis mivel kéne kiütnöm magam, gondoltam felhívom Tibcsust, hogy ő mit iszik. Vele nem egyszerű közös nevezőre jutni, mert ő nem szereti a pálinkát és a vodkát én meg a rumot, így vagy sör, vagy gintonic. Végül a második nyert, ízre nem volt rossz, csak lehet a minősége, mert mivel szegények vagyunk, így sajátmárkást vettük meg, reménykedve, hogy nem olyan mint a Tgazdaságos.

Másnap kilátogattam a Winter Wonderlandre két barátnőmmel, az nagyon jó volt, nagy nehezen megtaláltuk a magyar standot, be is toltunk az arcunkba egy virslis lángost (na ez nagyon komoly, szerintem ez a magyar hotdog, egy úgy néz ki, hogy félbe hajtják a lángost a közepébe tesznek egy virslit, így sütik ki, és akkor a tetejére kérhetsz fokhagymát, meg sajtot és tejfölt. Tudjátok mire jöttem rá? Hogy a lángos nagyon jó kaja, csak otthon rossz évszakban esszük. Hát kinek van kedve zsíros-forró tésztát enni a 40 fokban? Fokhagymával? Úgy érzed magad mintha te lennél a lángos utána. Ám amikor nagyon hideg van kint, akkor meg kifejezetten jól esik, és mivel a csípős fokhagyma is felmelegít, így még jobb. Aztán még fejenként megettünk egy-egy kürtős kalácsot. 

 Itt esszük a magyar hotdogot, én olyan fejet vágok mint egy bolond. A lány mellettem a korábbi szállodámban volt a kolléganőm.

Ez pedig a magyar stand, éppen átveszem az étkemet, látszik a külvilágot már kizártam, csak én és a meleg éspuha lángos létezünk.


Azt nem is mondtam, hogy ez a Winter Wonderland a londoni karácsonyi vásár, van itt minden, ami a gyereklelkű felnőtteket szórakoztatja. Célbadobás, vidámpark, zene, forraltbor, sör, kaja. És ami a jó a felnőttségben, hogy végre nem az anyukádtól/apukádtól függ, hogy mit csinálhatsz. :) Arra ülsz fel amire akarsz, senki nem mondja, hogy veszélyes, vagy célbadobálhatsz egy vagyonért, nem mondja senki, hogy nem fiam, hülyeségekre nem költjük a pénzt, vagy zabálhatsz kolbászos lángost, nem mondja senki, hogy otthon vár a normális ebéd. (de én LÁNGOST akarok!!!!!!!!).  Ezen a képen épp célba dobok, de vesztettem sajnos. Viszont látjátok milyen szép hosszú és selymes a hajam? :) Egy büdös indiai olajjal kenegetem.



 Adrienn barátnőmmel a hullámvasúton. Na azon sem ültem még télen. Hát nem fázol utána az biztos. Meg még a szabadesést is kipróbáltuk, az is jó volt. Az olyan, hogy a székek egy kör alakban vannak elrendezve, mindenki kifelé néz, majd egy gép az egész népet felemeli 10 emeletes ház magasságba, és onnan mint egy taknyos zsepit elenged, te meg zuhansz lefelé, szorítod a fogaidat, nehogy a beleid kijöjjenek a szádon, majd hirtelen megáll, akkor minden visszarendeződik, majd megint felvisz, kicsit ráz 30 méter magasan, hirtelen elenged, megáll, megint zuhansz. Amikor végre leérsz, és azt hiszed kiszállsz végre, akkor kacag egyet a gép és ezerrel feltol megint a tetejére, vár egy ideig, csak hogy legyen az a rossz érzésed, hogy tudod, hogy mindjárt elindul, csak nem tudod, hogy mikor, és akkor onnan már megállás nélkül lezuhan az aljára. Csak hogy tudjátok, mindezért még fizettünk is, és csak azért ültem fel, mert Adrienn hisztériázott mint egy 3 éves. (azért bevallom nem volt rossz)




Egy kép hármunkról a bejáratnál. A fényképésznek mondtuk, hogy a logo is legye benne, de nem lett..



Itt meg forralt bort iszunk a német vendéglőben. Amúgy nem tudom, hogy miért, de minden második stand német volt. Most vagy ennyi német él itt, vagy csak mindenki szereti a sört.


Várom a karácsonyi-szilveszteri beosztást mint a messiást, mert szeretnék hazamenni szilveszterre, végre látni a családomat, és pihenni. Az elmúlt hetekben kissé zajos volt az életem, mert majdnem visszamentem a korábbi szállodámba dolgozni. Nem éreztem sikeresnek magam ezen a helyen a helyen, nem sok jó visszajelzést kaptam, így mint aki amúgy is hajlamos mindent túl hamar feladni, elmentem interjúra a régi helyemre, ott kaptam egy jó ajánlatot így gondoltam felmondok a jelenlegi helyemen, de nem hagytak, addig beszéltek a lelkemre, amíg úgy döntöttem, hogy maradok, mert mondták, hogy szeretnek nagyon és nagyon meg vannak velem elégedve. A szívem mélyére nézve azért az volt a fő és valódi ok a váltás mögött, hogy a kettő közt láttam esélyt arra, hogy hazamenjek egy hétre. Mert ez a honvágy dolog egy alattomos érzés. Olyan, mint amikor nagyon rá akarsz gyújtani, és van az a hiány érzés a tüdődben. Vagy amikor ennél valamit. Például megkívánsz valami sósat, vagy ennél egy csokit. Szinte minden tagod fáj, amíg nem kapod meg, és nem bírsz másra gondolni. Na ilyen ez a honvágy dolog is, levert vagy, kedvetlen, és azt érzed, hogy egy sivatagban vagy és az otthon az oázis. Idealizálod, azon gondolkodsz, hogy lehet jó lenne hazaköltözni, de jó lenne a barátokat megint látni, stb.. Persze valószínű két hét után sírva menekülnék vissza, de most jó lenne hazamenni. Szeretném a Boney M karácsonyi cd-jét hallgatni miközben hányásig esszük magunkat, vagy összeveszni a karácsonyi asztalnál, megnézni a reszkessetek betörőket ötezredszerre is az otthonmaradt testvéreimmel, megölelgetni a kis nagymamámat, megnézni a karácsonyi vásárt a barátnőimmel, megölelgetni a kutyáimat, sétálni a belvárosban, elmenni kirándulni, és már jó lenne az öcsémet aki a németeknél él látni. Az a baj, hogy hiába közel vagyunk, ha mindenki dolgozik és nincs sok szabadideje, akkor hiába lenne egyszerű hazamenni, nehéz szabit kivenni, meg az is baj, hogy én aki hotelben dolgozom, egy hétre tudom előre a beosztásomat, ha igényelek is bizonyos napokat, hogy akkor legyek szabad, azt nem biztos, hogy megkapom, így azt sem lehet, hogy előre megveszem a repülőjegyet szombatra. Na mindegy, nem panaszkodom, nagymamám kedvenc mondása, hogy "Nem beszarni, énekelni" mindig ezt mondja nekem is ha rossz a kedvem, hogy majd lesz jobb, csak csinálni kell. Szóval mindenki szorítson nekem, azt kérem a Jézuskától, hogy intézze el az újévi pár napos szabadságot nekem és tolja le a repülőjegy árakat, mert szegény vagyok, és ne legyen köd, hó, eső, mert itt ezek a beszari angolok lezárnak mindent mert van egy kis szellő. (Tegnap bezárták az egyik repteret mert köd volt. Hát komolyan mondom, értem én, hogy az elővigyázatosság, de akkor inkább tegyenek be tökösebb pilótákat, mert olyan nincs, hogy csak ezen a szigeten van mindig valami amiért le kell zárni)

2012. november 24., szombat

120.

A jó vezető az, aki inspirál, segít, támogat, tanít és jó példával jár elő. Azt mondják létezik még, nem halt ki, csak nagyon kevés van belőle, mert elhullanak korán. Néhány példány azért még fellelhető belőle, egyszer nekem is volt szerencsém vele dolgozni.
A rossz vezető meg aki belédköt, b@szogat, hülyeségeket beszél, kioktat, hogy mit hogy kell csinálni, majd ő ugyanazokat a hibákat követi el és rosszabb esetben az ő hibája is igazából miattad van. Mert csak. A rossz vezetőt más néven Főnöknek hívjuk. Őt könnyen megtalálhatjuk szinte bárhol, többnyire alulképzett és önbizalomhiányos amit sikeresen kompenzál vagy vörös fejjel való üvöltéssel, vagy nyíltszíni megalázással, esetleg sunyi, alattomos furkálódással. Mostanában azon gondolkodtam, hogy vajon ez tényleg ennyire igaz, hogy legalább egy hülye mindenhol van, vagy csak én vagyok érzékeny és problémám van azzal, hogy némely nővel jól kijöjjek.
Visszagondoltam a főnökeimre, és elég szép példányokkal találkoztam. Ez a mostani valami csúcs. Már három napja zsinórban együtt dolgozunk, és nem tudom elkerülni, mert biztos odajön valami okossággal. Pedig szeretném, mert szegény tökre irritál. Pedig én kedveltem az elején, csak utána kimutatta a foga fehérjét. Lehet belelátott a fejembe, hogy amikor először megláttam, akkor azt gondoltam, hogy anyám ki ez a trampli. :) Nem csúnya, csak zömök és idomtalan, olyan hangszínnel hogy az üveg is bereped. Eredetileg görög (nem, nincs arcszőrzete olyan sok) de szerintem már itt nőtt fel, így a déli népek szétszórtságát és alacsony stresszküszöbét sikeresen ötvözte az angolok undokságával és felszínességével. Mindehhez harminc feletti és szingli. (Nemsokára én is ebbe a táborba tartozom majd, szóljatok ha hasonló tünetek jönnek ki rajtam.) Minden nap van valami tanító példázata, hogy ezzel is segítse a fejlődésemet és még tökéletesebbé tegyen, mert ugye ZenGabó már úgy nézi a világot, legalábbis próbálja, hogy a nehézségek azért vannak, hogy segítsenek fejlődni. Mert ugye ha csak kedves, aranyos emberekkel dolgozol együtt, akkor ők nem csiszolnak annyit rajtad. Azt is mondják az okosok, hogy jobb az ellenségeiddel együtt dolgozni mint a barátaiddal, mert akkor fejlődsz igazán. Szóval a kis apróságok. Egyik nap egy pici piros fülbevalóval mentem dolgozni, de kivetette, mert pirosat nem hordhatunk. Ok, végülis igaza van. Percenként megkérdezi, hogy hogy vagyok, miközben a feladatomra koncentrálok, amit ugye próbálok két vendég között csinálni, folyamatosan félbeszakítva majd később odajön, hogy ennek meg ennek a feladatnak már rég készen kellene lennie. Aztán miután becsekkolok valaki reggel, odajön, hogy ugyan nem hallotta a teljes folyamatot, de jó lenne, ha nem hagynék csend szüneteket, hanem miközben jár a kezem beszéljek is a vendéghez, hogy mégis mi járatban vannak. Amit szoktam is, de van olyan vendég, aki annyira nem beszédes, általában van egy két nyitott kérdésem, de ha arra tőmondatos válasz jön, akkor nem erőltetem, és hát akiket hallott azok is olyanok voltak. Miután megkérdezed, hogy hogy vannak, mondja köszi jól, majd hogy van e már valami terv a hétvégére, erre aha köszi, hát akkor ezen nem hiszem, hogy sokat kellene erőltetni. De csak mondtam jó. Ma viszont túlszárnyalta magát, amikor reggel odajött megint (2 méterre dolgozott tőlem), hogy ő tudja, hogy ez azért van, mert koncentrálok, de olyankor nagyon komor, szigorú az arcom, egyáltalán nem barátságos, és nem vagyok könnyen megközelíthető, és melegség sem árad belőlem. A hangommal nincs baj, csak amit sugárzok ha koncentrálok. O.o Hát erre is nyomtam egy jót, mert kedvesen mondja amit mondd, csak tiszta baromság. Hát mit csináljak a fejemmel??? Ha egyszer ilyen arcom nőtt? Lehet zacskót húzok rá, csak két lyuk lesz rajta a szememnek, végülis a hangom hallatszik majd úgy is. Meg még néhány kedves szurka, csak hogy jobban érezzem magam. Szóval mindezt azért osztottam meg, mert sikerült a legostobább embert beszereznem főnöknek.

Amúgy a munkatársaim kedvesek, egy van csak a Főnökön kívül, aki kicsit fura at a filippin lány, aki úgy néz ki mint Csőrike. A filippínóknak olyan fura csőrszerű szájuk van amúgy. Azért Csőrike, mert mindig valami gonoszat szól be kedvességnek álcázva.

De úgy döntöttem, hogy nem harcolok senkivel, nem engedem, hogy felbosszantsanak.Legalább ha nincs fogás, akkor egy idő után leszállnak az emberről. Lehet édes jó apukámnak igaza volt, hogy ezek a déli népek mind problémásak (ő kicsit cifrábban fogalmazott persze). Egy némettel, svéddel, franciával simán tudsz együtt dolgozni, míg a többi.. Úgyhogy most erősen gondolkodom, hogy kezdjem-e el újra a spanyolt, mert ugyan hülye spanyolt még nem láttam, de ők is délről jöttek.